Az Apple ott csökkentett méretet, ahol kell

Tim Cook hétfőn színpadra állt, hogy bemutassa a világnak az új iPhone SE okostelefont és az iPad Pro tablet 9,7 colos változatát. A kijelzők mérete csökkent, csúcstechnikából több lett, de az ár igazából egy centit sem mozdult lefelé. A kaliforniai cég ezekkel a kütyükkel fog idén pofátlanul pénzt keresni.

Nagyon csalódottak lehetnek, akik egy igazán olcsó iPhone megjelenésére számítottak az Apple március 21-i bemutatóján, mert az árak nem igazán változtak. (Percről percre tudósításunkat itt olvashatja vissza.)

A frissen piacra dobott iPhone SE ára itthon 160 ezer forintról indul, de tapasztalatból mondjuk, hogy nem igazán éri meg a 16 GB-os változatra hajtani, amikor a Facebook és a Messenger appok közösen akár 1 GB-ot is elfoglalhatnak a tárterületből, és akkor még egyetlen kiváló fotót sem készítettünk. A 64 GB-os változat ára pedig már csak egy hajszállal marad el a 200 ezer forinttól.

iphonese1Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

Az iPhone SE olyan okostelefon lett, hogy a felhasználókat biztosan menő appok letöltésére és irdatlan mennyiségű fotózásra fogja késztetni. Megkapta a legdrágább iPhone 6S csipjeit, a bitang erős A9-et és az M9 társprocesszort. A kamerája is ugyanúgy 12 megapixeles, és 4K videókat rögzít. Azt ugye mondanunk se kell, hogy 4K videókkal hány perc alatt fogja megtölteni a teljes tárhelyet? Pislogni sem lesz ideje.

Ugyanakkor ezzel a telefonnal senki nem lesz szelfikirály (vagy -királynő), mert a szemközti kamera csak 1,2 megapixeles. Ez rém gagyinak mondható manapság, amikor a legolcsóbb kínai mobilok is 5-8 megapixeles kamerákkal jönnek ki. A mobilnet császára sem lesz a 150 megabites elméleti maximális letöltési sebességgel. A legújabb mobilok háromszor gyorsabban töltenek le.

tabla1

De még így is azt mondhatjuk, hogy az Apple a kisebb mérettel biztosra ment. Elképesztően sokszor kellett végighallgatni mások panaszát, hogy 4-5 colos készülékek nem férnek el a nadrág zsebében, és az Apple-vezér Tim Cook is azt mondta a bejelentésen, hogy az elmúlt évben 30 millió 4 colos telefont adtak el. Szóval egészen biztos, hogy van erre kereslet.

Kíváncsiak vagyunk, hogy sikerült-e megakadályozni a készülék túlmelegedését, hiszen elég komoly csúcstechnikát sűrítettek össze ebben a kis készülékházban. Ha jól megpörgetik a processzort valami 3D játékkal, akkor biztosan termelődik majd egy kis hő. Ez viszont csak a hosszabb tesztek során fog kiderülni.

Most már az iPad is billeg

Az Apple bemutatta az új iPad Pro modellt is, 9,7 colos kijelzővel, amire szintén nagy igény lehet, mert a kaliforniai cég ilyen méretű iPadekből adott el eddig 200 milliót. Az is nyilvánvaló, hogy a tollal is érinthető kijelző a professzionális felhasználók körében sokkal sikeresebb, mert a vékony motívumokból álló rajzokat és egy épület tervrajzát nem praktikus virsliméretű ujjakkal szerkeszteni.

Az új iPad Pro is kapott még néhány extrát, például egy 12 megapixeles kamerát, amely ugyanúgy kiáll a vékony készülékből, mint az iPhone 6-oknál. Magyarán vagy rakunk az iPadre egy tokot, vagy ez is billegni fog az asztalon, és képtelenség lesz egy egyenes vonalat húzni rajta.

iphonese2Fotó: Justin Sullivan

Hogy az Apple megkönnyítse azok választását, akik egy pc-t helyettesítő eszközt keresnek, kiadott az tablethez egy usb adaptert, és erre akár külső ethernetet is ráköthetünk. Magyarán az iPad Pro rá tud csatlakozni a vezetékes hálózatra is, nem kell szívni a túlterhelt wifivel.

tabla2

Az iPad Pro olyan speciális kijelzőt kapott, mint még egyik Apple-termék sem. Az oxid tft technológiájúnak nevezett megjelenítő:

  • 40 százalékkal kevésbé tükröződik, mint az Air 2 kijelzője
  • 25 százalékkal fényesebb
  • pontosabbak a színei
  • a színhőmérsékletét a külvilághoz tudja igazítani

Még egy meglepő tuningot kapott az iPad Pro: a tárhelye akár 256 GB is lehet, tehát majdnem olyan sok adatot tudunk tárolni rajta, mint egy laptopon.

Természetesen a kisebb méretű iPad Próhoz is lehet venni külső billentyűzetet és tollat. Ez lehet az Apple mesteri terve, hogy még több pénzt sajtoljon ki a vevőiből, hiszen ezeknek a kiegészítőknek is több tízezer forintos áruk van. És ha már itt tartunk, zárásként összefoglaljuk, hogy a hétfőn bejelentett termékek közül melyik mennyibe kerül.

iPhone SE 16/64 GB: 159 ezer és 199 ezer forint

iPad Pro 32/128/256 GB wifivel: 224 ezer, 284 ezer és 344 ezer forint

iPad Pro 32/128/256 GB mobilnettel: 274 ezer, 334 ezer és 394 ezer forint

Apple Toll: 37 ezer forint

Apple billentyűzet: 55 ezer forint

/forrás: index.hu/

QR kód

qrcodemin

Elérhetőség

  KoTo IT
- Partner az informatikában
Tel:
+36 (30) 3380306
Fax:
+36 (26) 332415
Weboldal:
Email:

Üzleti partnereink